Honlap testreszabása

készítette a honlap.hu

Méhecske csoport

Méhecske csoport bemutatása

Óvodapedagógusok:
File Csabáné /Ági óvó néni/
Láczóné Szarka Beáta /Bea óvó néni/

Dajka:
Kirilla Katalin /Kati néni/

A Méhecske csoportba 24 kisgyermek jár. A nemek aránya: 10 kislány és 14 kisfiú. Életkor szerint homogén kiscsoport. 3 gyermek a Manó csoportból, 5 gyermek bölcsődéből 16 pedig családból érkezett hozzánk.
Csoportszobánk a földszinten található. Berendezésénél elsődleges szempont volt, hogy egy szeretetteljes, harmonikus és biztonságos légkör fogadja a leendő óvodásokat.
A gyerekek beszoktatása elég zökkenőmentesen zajlott. Igyekeztünk figyelembe venni a gyermeki adottságokat és a szülői igényeket egyaránt, hiszen tudjuk, hogy mind a szülőknek, mind a gyerekeknek nehéz az elválás. Ez az év az óvoda és a csoport szokás- és szabályrendszerének elsajátításáról szól.  Mi, a csoportban dolgozó felnőttek pedig igyekszünk ebben minél több segítséget és támogatást nyújtani a kicsik számára.
Célunk, hogy a beszoktatástól kezdődően összetartó kis közösségé kovácsolódjunk, törekedve arra, hogy a közösségben minden kisgyermek megtalálja a helyét s örömmel lépje át reggelente az óvoda kapuját.
Színes, sokrétű tevékenységekkel, élményekkel teli programokkal, és a hagyományok őrzésével igyekszünk a gyermekek óvodában töltött napjait tartalmassá, maradandó emlékekkel gazdaggá tenni.

Leveleki Kastélykert Óvoda és Konyha

Cím:

4555 Levelek, Ifjúság utca 3 - 5.
© 2020 / Minden jog fenntartva