Nyílt nap az óvodában
A Szivárvány nagycsoport és a Manó nagy - középső csoport nagycsoportosai szívvel - lélekkel készültek 2023. április 4-re, amikor is megmutathatták tudásuk egy részét vendégeinknek a nyílt napunk keretein belül.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatóhelyettesének Sipos Gergő tanár úrnak, a gyerekek leendő tanító nénijeinek: Pankotainé Berta Anett és Lakatos Annamária tanító néninek és természetesen nem utolsó sorban a kedves szülőknek, hogy elfogadták meghívásunkat.
Szivárvány csoport óvodapedagógusai: Juhászné Gárdai Hajnalka és Szántóné Hegedüs Petra óvó nénik.
Manó csoport óvodapedagógusai: Jánváriné Bacskai Renáta és Szűcsné Baranyai Nóra óvó nénik.
Hogy miért is fontos ez a nap?
Ilyenkor a szülők betekintést nyerhetnek gyermekük mindennapi életébe. Sajnos kevés alkalom adódik arra, hogy megnézzék, mit csinál a gyermekük az oviban, mit tanulnak, hogyan zajlanak a foglalkozások, hogyan viszonyul gyermekük a pedagógushoz, a társaihoz, milyen mértékben vesz részt a közös tevékenységekben. Ez nemcsak a szülőknek fontos, a gyerekek is várják a szüleiket, hogy megmutathassák, mit hogyan csinálnak, s hogy szüleik büszkék legyenek rájuk. A gyerekek az ilyen nyílt napokon másképp viselkednek. Egy részük aktívabb lesz, hogy megmutassa, a szülei nem ok nélkül büszkék rá. Jól esik nekik a dicséret, bizonyítani akarnak. Más részüket feszélyezi a szülő jelenléte, nem tudnak feloldódni, úgy teljesíteni és koncentrálni, mint egyébként. De akárhogy is legyen, a gyermeket megnyugvással tölti el, ha a szülei megjelennek, akárhogy is viselkedik, ez fontos számára. S bizonyos dolgok talán nekünk, szülőknek is más fényben tűnnek fel, ha saját szemünkkel látjuk. Például hogy nem is olyan egyszerű az óvónő dolga ennyi különböző típusú gyerekkel, akik között nem egy problémás. Belelátunk az óvodai nevelés mélységeibe is. Gyermekünk viselkedését is más szemszögből figyelhetjük, s talán olyan dolgokat is megértünk, melyeket elképzelni sem tudtunk. Megismerhetjük a pedagógust munka közben, hogyan bánik a csoporttal, milyen módszereket és milyen megoldásokat alkalmaz egy-egy helyzetre. Érdemes tapasztalatokat gyűjteni, de elsősorban gyermekük miatt érdemes ellátogatni ezekre a napokra. Támogassák, bátorítsák gyermekeiket! Legyenek rájuk olyan büszkék, mint amilyen büszkék mi is vagyunk!

Leveleki Kastélykert Óvoda és Konyha
© 2020 / Minden jog fenntartva